Don Winslow könyve, az Agave Kiadó gondozásában megjelent Drogháború, a kötet vaskosságát és a cím tényszerű egyszerűségét tekintve teljesen közömbös volt sokáig számomra, sőt inkább taszított a téma dokumentumszagúsága, előítéleteimet a fülszöveg kategorikus, tömör szókimondása sem bontotta le. Érdeklődésemet aztán a sok hírfoszlány és megannyi dicséretáradat keltette fel. Úgy gondoltam, ezt nekem is el kell olvasnom. Ráállt az agyam, innen már nem volt menekvés. Előítéleteim levetkezése végül egy izgalmas könyvélmény jutalmát hozta el számomra.
A főképp Dél-Amerika államaiban játszódó saga harmincévnyi intervallumot fog át a mexikói drogkartellek ellen folytatott háborúból. Érdekfeszítő és rendkívül izgalmas képet kapunk a drog mocskos világáról, a maffia, a kartell, a politika, az egyház viszonyrendszeréről. A terjedelmes regény sava-borsát az adja, hogy nem egyetlen magányos nyomozó vállára helyezi a főhős nyomasztó szerepét, hanem mindjárt öt, a történetben meghatározó szerepet játszó, különböző oldalakon álló, más és más érdek orientáltságú szereplőt helyez a regény középpontba, és köréjük számos nagyobb és kisebb jelentőségű mellékszereplőt állít.
A térség emblematikus korszakát tehát egy drogellenes ügynök (Art Keller), egy drogbáró (Ádan Barrera), egy kurva (Nora Hayden), egy bérgyilkos (Sean Callan) és egy pap (Juan Parada) szemén keresztül ismerjük meg. Winslow részletesen felépített és kellően motivált karakterekkel dolgozik, és ettől lesz a Drogháború különösen feszes ritmusú olvasmány, amely nem engedi az olvasóját lankadni. Jómagam a fárasztó hétköznapok esti óráiban faltam a könyvet, lecsípve az éjszakai pihenésre szánt időből. Másnapra, harmadnapra még fáradtabb lettem, de nem bántam, mert jól esett olvasni a könyvet. Mondom ezt annak ellenére, hogy a történetben előrehaladva a vér, a mocsok, a kétségbeesett árulás egyre több és több lesz, amely egyre jobban nyomasztja még az olyan edzett olvasót is, akit némi erőszak alapjában véve nem zökkenti ki nyugodt, békés idilljéből. A történet végére már a legrosszabb végkifejletre is felkészül az olvasó, rátalálva a történetben rejlő kőkemény balladisztikus atmoszférára, azonban Winslow úgy kegyelmez meg olvasójának egy heppiend formájában, hogy nem hallgatja el a mindenki előtt nyilvánvalóan ismert tényt sem, hogy ennek a történetnek sosem lehet vége.
Winslow hajmeresztő akciókat, kegyetlen kivégzéséket, arcátlan árulásokat adagol folyamatosan az olvasónak, nem köntörfalaz, nem mismásol, brutálisan kimond mindent, és teszi mindezt úgy, hogy a hatásvadászat egyetlen pillanatban sem érhető tetten. A Drogháború semmiképpen sem nevezhető kordokumentumnak, abban a tekintetben, hogy a valóban ott és akkor megtörténtet veti papírra, ugyanakkor autentikusságát a valósághoz való közelsége adja. Mexikó, Nicaragua, San Diego, Hongkong, New York (Pokol konyhája) a történelem máig élő szereplői, ahol – ha nem is a könyvben név szerint szereplők – ahhoz hasonlóan forgatják fel e térség világát, az érintettek hasonló ádáz dühvel feszülnek egymásnak a mai napig, mint ahogy az a könyvben szerepel.
Don Winslow könyve rendkívül izgalmas akciódráma, ami azt az ellentmondást hordozza magában, hogy legalábbis annyira szórakoztatja olvasóját, mint amennyire elszörnyedésre készteti.
Végül álljon itt némi kritikai észrevétel az általam Magyarország talán legjobb könyvkiadójának tartott Agave Kiadó felé: Érthetetlen számomra a regény címválasztása. Miért pont a semmitmondó, üres Drogháborúra esett a választás, amikor az eredeti cím (The Power of the Dog) tükörfordítása (A kutyák hatalma) azt a gyönyörű metaforája rejti magában, ami jól jellemzi a könyvben bemutatott világ működési mechanizmusát, ráadásul ez a metafora gyönyörűen ki van bontva a regény elején. A másik észrevételem a könyv lektorálásának szól. A könyv nagy terjedelme sem adhat kelő magyarázatot arra a bosszantó trehányságra, amely a számos elírási és elütési hiba mutat. Muszáj ennél sokkal igényesebbnek lennie egy kiadónak. Nyílván a megjelenési határidő sürgető parancsszava váltja ki olykor ezeket a hibákat. Nem megbocsájthatatlan bűn ez, hanem kellő figyelemmel elkerülhető szépséghiba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése