A múlt hét valamelyik napján haza felé jövet épp le akartam szállni a buszról, amikor hiányérzetem támadt. Visszanéztem és láttam, hogy a padlón ott fekszik a mobiltelefonom. Visszaléptem és még sikerült az ajtó becsukódása előtt leugranom a járműről. Gyorsan történt minden, ezért nem ragadtam le sokáig azon, hogy azért az drága mulatság lett volna, ha a busz a telefonommal tovarobog, miközben én mit sem sejtve hazaballagok. Az égiek persze teszteltek engem, hogy mennyire fontos nekem az anyagi jószág. A hétvégén már sikerrel jártam, amikor a frissen vásárolt helyi tömegközlekedési bérletemet hagytam el. De ez egy más lapra tartozik.
Hogy mindezt miért írom le? Mert a mobiltelefon az elmúlt tíz év alatt luxuscikkből mindennapi használati cikké, sőt életünk nélkülözhetetlen személyes tárgyává vált. Amikor kezdett elterjedni a maroktelefon, én sokáig ellenkeztem, ideológiákat gyártottam, miért nem kell nekem, aztán maga alá gyűrt a világjelenség. Akkoriban megfogalmaztam, hogy a mobiltelefon ugyan felgyorsítja az információcserét, de inkább elválaszt, mint közelebb hoz. Az ember inkább felhívja barátját, ismerősét, mintsem felkeresné. Mennyire okos voltam. Azóta sokszor én sem cselekszem máshogy. Természetesen valóban van haszna a mobiltelefonnak, csak okosan kellene használni. Vajon sikerül ez nekünk? Máté Gábor és az egri Gárdonyi Géza Színház Társulata egész estés színházi előadást szentelt ennek a kérdésnek, amelyet Fáy Miklós a X. POSzT versenyprogramjába beválogatott.
A vidéki magyar polgároknak nagyon nagy szó, amikor a pesti sikerszínházak el(vagy inkább le)jönnek városába, és lehozzák a valódi színházat. A POSzT megerősödése óta ez egyre gyakrabban megesik Pécsett, de szépen lassan a nézőközönség is felébred, hogy van Budapesten kívül is élet. Ennek egyik legjobb példája az egri Gárdonyi Géza Színház, akik évek óta stabil résztvevői a versenyprogramnak, és idén nem először fordul elő, hogy két előadással is képviseltetik magukat a POSzTon. 2007-ben láttam először őket, amikor a Martin McDonagh A párnaember című darabját adták elő zseniálisan. Tavaly sajnos nem sikerült bejutni A velencei kalmárra, de a Bóbita Bábszínházban részem volt a Hírlap-színházi előadásukban. Kérdés sem volt, hogy az idei versenyprogramból legelső helyen az egriek előadását célozzuk meg a jegypénztárak nyitásakor.A Csörgess meg! című előadás pörgős, rövid, humoros, tanulságos jelenetek fűzéréből épül fel. Valamennyi epizód ehhez a kézben könnyen elhelyezkedő készülékhez kötődik, amely befolyásolja mindennapjainkat, társas érintkezéseinket, ami jelen van mindenütt, az utcán, az orvosi rendelő várójában, a színházban, az étteremben, a moziban, az erdőben stb. A jelenetek valamelyikében, ha nem is mindegyikében, biztosan felismerjük magunkat, jót röhöghetünk magunkon, de az is lehet, hogy olykor valamennyiünknek arcunkra fagy egy pillanatra a felismerés, hét ez én vagyok. Bezony, bezony TE vagy!
A Csörgess meg! előzménye kétségkívül a Hírlap-színház lehetett, amelyben a szereplők saját ötleteikkel, rögtönzéseikkel töltik meg az alapötletet, aztán lassan kikristályosodik belőle egy egész estés előadás. Az egri Társulatnak nagyon jól illik az effajta bohóckodás, már tavaly az off keretében is tapasztalhattam. A mobil revü esetében is valószínűleg az történhetett, hogy a jó ötletek rögzítették, de nem csiszolták teljesen simára, hanem ami a csövön kifér elve alapján szabadjára engedték a gőzt. Éppen ezért vannak döccenők az előadásban, nem mindegyik jelent egyformán erős, de ez egyáltalán nem baj, hiszen az egész egy örömjáték, amit jó nézni, és nem csak azért mert alapvetően röhögni kell az egészen, hanem mert a történet helyett a színészek helyezkednek az előadás középpontjába, aki színjelesre vizsgáznak.
Hogy mindezt miért írom le? Mert a mobiltelefon az elmúlt tíz év alatt luxuscikkből mindennapi használati cikké, sőt életünk nélkülözhetetlen személyes tárgyává vált. Amikor kezdett elterjedni a maroktelefon, én sokáig ellenkeztem, ideológiákat gyártottam, miért nem kell nekem, aztán maga alá gyűrt a világjelenség. Akkoriban megfogalmaztam, hogy a mobiltelefon ugyan felgyorsítja az információcserét, de inkább elválaszt, mint közelebb hoz. Az ember inkább felhívja barátját, ismerősét, mintsem felkeresné. Mennyire okos voltam. Azóta sokszor én sem cselekszem máshogy. Természetesen valóban van haszna a mobiltelefonnak, csak okosan kellene használni. Vajon sikerül ez nekünk? Máté Gábor és az egri Gárdonyi Géza Színház Társulata egész estés színházi előadást szentelt ennek a kérdésnek, amelyet Fáy Miklós a X. POSzT versenyprogramjába beválogatott.
A vidéki magyar polgároknak nagyon nagy szó, amikor a pesti sikerszínházak el(vagy inkább le)jönnek városába, és lehozzák a valódi színházat. A POSzT megerősödése óta ez egyre gyakrabban megesik Pécsett, de szépen lassan a nézőközönség is felébred, hogy van Budapesten kívül is élet. Ennek egyik legjobb példája az egri Gárdonyi Géza Színház, akik évek óta stabil résztvevői a versenyprogramnak, és idén nem először fordul elő, hogy két előadással is képviseltetik magukat a POSzTon. 2007-ben láttam először őket, amikor a Martin McDonagh A párnaember című darabját adták elő zseniálisan. Tavaly sajnos nem sikerült bejutni A velencei kalmárra, de a Bóbita Bábszínházban részem volt a Hírlap-színházi előadásukban. Kérdés sem volt, hogy az idei versenyprogramból legelső helyen az egriek előadását célozzuk meg a jegypénztárak nyitásakor.A Csörgess meg! című előadás pörgős, rövid, humoros, tanulságos jelenetek fűzéréből épül fel. Valamennyi epizód ehhez a kézben könnyen elhelyezkedő készülékhez kötődik, amely befolyásolja mindennapjainkat, társas érintkezéseinket, ami jelen van mindenütt, az utcán, az orvosi rendelő várójában, a színházban, az étteremben, a moziban, az erdőben stb. A jelenetek valamelyikében, ha nem is mindegyikében, biztosan felismerjük magunkat, jót röhöghetünk magunkon, de az is lehet, hogy olykor valamennyiünknek arcunkra fagy egy pillanatra a felismerés, hét ez én vagyok. Bezony, bezony TE vagy!
A Csörgess meg! előzménye kétségkívül a Hírlap-színház lehetett, amelyben a szereplők saját ötleteikkel, rögtönzéseikkel töltik meg az alapötletet, aztán lassan kikristályosodik belőle egy egész estés előadás. Az egri Társulatnak nagyon jól illik az effajta bohóckodás, már tavaly az off keretében is tapasztalhattam. A mobil revü esetében is valószínűleg az történhetett, hogy a jó ötletek rögzítették, de nem csiszolták teljesen simára, hanem ami a csövön kifér elve alapján szabadjára engedték a gőzt. Éppen ezért vannak döccenők az előadásban, nem mindegyik jelent egyformán erős, de ez egyáltalán nem baj, hiszen az egész egy örömjáték, amit jó nézni, és nem csak azért mert alapvetően röhögni kell az egészen, hanem mert a történet helyett a színészek helyezkednek az előadás középpontjába, aki színjelesre vizsgáznak.Máté Gábor keze alatt a tizenhárom színész Bányai Miklós, Bozó Andrea, Fekete Györgyi, Görög László, Járó Zsuzsa, Hüse Csaba, Mészáros Sára, Kaszás Gergő, Mészáros Máté, Ötvös András, Schruff Milán, Vajda Milán, a Máté-osztályában végzett Fenyő Ivánnal kiegészülve) csúcsra járatja magát. Játékukban nem csak az látszik, hogy ökörködni szeretnek, de egyes jelentekben komoly, elmélyült alakításokat is láthatunk. Nem szeretnék külön kiemelni senkit közülük, de mégis meg kell tennem, mert Kaszás Gergő által játszott lepukkant alak csöndesen megbújik a többi figura mellett. Ez a hol Pressert éneklő kocsmatöltelék, hol pedig kórházi kisegítőszemély modernkori társadalmunk számkivetettje, akinek még egy nyamvadt mobilja sincs, hanem mindig az érmés nyilvános telefonnal bajlódik. Annyira le van maradva, hogy még a kártyás telefont sem ismeri. Alakja nincs harsányan kiemelve az előadásban és Kaszás Gergő is csöndes, ámde hangsúlyos jelenlétével színezi az örömjátékot. Ez a figura szintén egy fricska saját magunk részére. Akinek nincs efféle kütyüje, az teljes jogú polgár nem lehet. Azért azt megemlíteném, hogy ismerek még olyan embereket, aki igyekeznek magukat távol tartani a mobilkészüléktől. Köszönik szépen, jól meg vannak nélküle, és Hofi egyik szakállas viccét idézve, az ilyen ember képzeljétek el: Beszél!
Az előadás végén a színészek egy egészen profi össztáncot lejt, fokozva az amúgy is emelkedett hangulatot. A vastaps, és a háromszoros vagy négyszeres visszatapsolás nem is maradt el. Nem lennék meglepve, ha a közönségdíját az egriek vinnék el, persze azt is csak egy ötfős közönség zsűri ítéli oda. De ami jár, az jár. A kérdés az, hogy jut-e?
Az előadás végén a színészek egy egészen profi össztáncot lejt, fokozva az amúgy is emelkedett hangulatot. A vastaps, és a háromszoros vagy négyszeres visszatapsolás nem is maradt el. Nem lennék meglepve, ha a közönségdíját az egriek vinnék el, persze azt is csak egy ötfős közönség zsűri ítéli oda. De ami jár, az jár. A kérdés az, hogy jut-e?(Csörgess meg! mobil revü színészekre és telefonokra; Gárdonyi Géza Színház, Eger; rendező: Máté Gábor)
(képek: www.szinhazajanalo.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése