A posztolók örök dilemmája, hogy mire is koncentráljon az ember, ha nincs jegye. Próbálkozzon a versenyprogramok neves előadásaira bejutni, vagy esetleg egy csendesebb, de a bejutás biztosabbnak tűnő sikerével kecsegtető off-programot keressen magának az ember. Az egész problémakör természetesen ott kezdődik, hogyan lehet az, hogy sokan jegyvásárlás szándéka nélkül kívánnak bejutni egy színházi előadásban. Az okok sűrűjéből kiemelkedik egyrészt a versenyprogramokra eladásra kerülő jegyek korlátozott száma, másrészt pedig – még az évek óta stabil árakkal dolgozó – POSzT is drága sokaknak, főleg, ha több előadásra kíváncsi az ember. Azt se feledjük el, hogy Magyarországon sajátos kulturális életmód az ingyenélő fesztiválozóé, aki az égiek furcsa játékára és a jegyszedők könyörületére bízzák azt, hogy milyen kulturális hatások érhetik az embert.
A gazdasági válság, a magyar társadalom munkaerőpiacának családi kaszára mért deffektjei miatt mi is egyre kevesebbet költünk színházra, az érdeklődés persze ugyanakkora bennem. Idén egyetlen egy versenyelőadásra vásároltunk jegyet, bízva a tavalyi tapasztalatokban, úgy gondoltam, van esély arra, hogy beférjek az Eck Terembe, ahol Bodó Viktor és a Szputnyik mutatta be A kockavetőt. A körülmények sajnos nem nekem kedveztek, holott jó eséllyel pályáztam. Az első sorokban álltam azon csoport tagjaként, akik a jegyesek után a még megmaradt szabad helyekre igyekeztek. 12 főt engedtek be, ebbe befértem volna, ha valaki nem jön és a Leöwey Klára Gimnázium különítményét nem juttatja be. De mivel így történt, én nem tehettem mást, mint tovább álltam.
Régebben azért duzzogtam, morogtam, ha sikertelenül jártam, ma már nem teszem. Veszteni valóm nem volt, csak nyerhettem. Persze sajnálom, hogy nem látom A kockavetőt, de nincs mit tenni. Nem akarok ragaszkodni efféle hívságokhoz. Jó szórakozást kívántam a szerencséseknek, és egy mentő ötlettel álltam barátom elé. Mi lenne, ha megnéznék a Horvát Színházat, ott a nyíregyháziak a Radnóti művekből összeállított zenés játékukat adják elő.
Mivel a versenyprogramokra való sorban állás hosszadalmas mindig, általában csúszással indulnak az előadások. Mindössze tíz percünk maradt, hogy eljussunk az Anna utcába. Elegendőnek bizonyult. Itt semmiféle ellenállásba nem ütköztünk, sőt szívesen is vették az újabb nézőt.
Jó lett volna látni Bodó egyik legújabb rendezését, de nem bántam, hogy a Hirvát Színházban kötöttünk végül ki. Ha bejutok A kockavetőre, sosem láttam volna a Móricz Zsigmond Színház ifjú művészeinek szép előadását. Persze az ifjú színészek tehetségén még van mit csiszolni, néhol érződik játékukon a túlzott színpadiasság, az erőltetés, de összességében nagyon korrekten vannak jelen a színpadon. Az előadás pedig szép gesztus Radnóti Miklós emlékének.
Tulajdonképpen ez a színjáték beleférne az osztályterem színházak sorába, mert ha nem is konkrét, fiatalokat érintő problémák kerülnek kibeszélésére, mégis csak a középiskolai irodalmi tananyag egyik legfontosabb alakjának élete és művészete jelenik meg az előadásban.
A címében a költő Levél a hitveshez című versének 32. sorát idéző előadás tulajdonképpen egy ötvenperces rendhagyó irodalmi órának is betudható, amelyben Radnóti nem csak, mint költő, hanem, mint ember is megelevenedik. Olt Tamás Radnóti Miklós naplójegyzeteiből, leveleiből, verseiből írta meg az egyes jelentelet és szerkesztette eggyé azokat. Olt remek érzékkel választotta ki a költő életéből azokat a momentumokat, amelyek legjobban mutathatják meg Radnótit magát. A folytonos lelkifurdalást okoz élmény, miszerint születésekor édesanyja és ikertestvére is elhunyt, egész pályáját végig kísérte, életére egyre inkább nyomasztó teherként súlyosult. Emellett a harmincas évek közepétől egyre inkább tudatosult benne a halálra-ítéltsége, amely végső soron művészei sorsként kísérte el az erőltetett menet utolsó lépéséig.
Az előadás során a szó felerősödve zenével (zene: Olajos Gábor), mozgással és némi humorral teszi egésszé a színpadi művet, amelyet jól egészít ki László Rita Emőke által megteremtett tárgyi környezet, amely egyrészt a Legar Heidenau szögesdróttal beszegett barakk kerítését idézi, másrészt a könyvlapokat idéző, hajtogatható díszlet a Bori notesz asszociációjaként funkcionál.
A már említett nyersesség mellett nem szabad elhallgatnom a fiatal színészek frissességét, tisztaságát, amely az egész előadást fényét emeli. A Radnótit alakító Fellinger Domonkos és a költő közeli-távoli hozzátartozói-barátait-ismerőseit megjelenítő Szalma Noémi, Jenei Judit és Pásztor Pál magas fokú érzékenységgel tette magáévá az előadást.
Végeredményben jó élménnyel gazdagodva bandukolhattam haza. A Bóbíta Bábszínházban a kaposvári egyetemisták Cseh Tamás dalaira alapított előadást tartották. Az utcára kihallatszott az egyik dal, el is kezdtem dúdolni. Szívesen bementem volna, de inkább hazamentem, nekem már későre járt.
(A lélek hossza - zenés játék Radnóti Miklósról; Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza; rendező: Olt Tamás)
A gazdasági válság, a magyar társadalom munkaerőpiacának családi kaszára mért deffektjei miatt mi is egyre kevesebbet költünk színházra, az érdeklődés persze ugyanakkora bennem. Idén egyetlen egy versenyelőadásra vásároltunk jegyet, bízva a tavalyi tapasztalatokban, úgy gondoltam, van esély arra, hogy beférjek az Eck Terembe, ahol Bodó Viktor és a Szputnyik mutatta be A kockavetőt. A körülmények sajnos nem nekem kedveztek, holott jó eséllyel pályáztam. Az első sorokban álltam azon csoport tagjaként, akik a jegyesek után a még megmaradt szabad helyekre igyekeztek. 12 főt engedtek be, ebbe befértem volna, ha valaki nem jön és a Leöwey Klára Gimnázium különítményét nem juttatja be. De mivel így történt, én nem tehettem mást, mint tovább álltam.
Régebben azért duzzogtam, morogtam, ha sikertelenül jártam, ma már nem teszem. Veszteni valóm nem volt, csak nyerhettem. Persze sajnálom, hogy nem látom A kockavetőt, de nincs mit tenni. Nem akarok ragaszkodni efféle hívságokhoz. Jó szórakozást kívántam a szerencséseknek, és egy mentő ötlettel álltam barátom elé. Mi lenne, ha megnéznék a Horvát Színházat, ott a nyíregyháziak a Radnóti művekből összeállított zenés játékukat adják elő.
Mivel a versenyprogramokra való sorban állás hosszadalmas mindig, általában csúszással indulnak az előadások. Mindössze tíz percünk maradt, hogy eljussunk az Anna utcába. Elegendőnek bizonyult. Itt semmiféle ellenállásba nem ütköztünk, sőt szívesen is vették az újabb nézőt.
Jó lett volna látni Bodó egyik legújabb rendezését, de nem bántam, hogy a Hirvát Színházban kötöttünk végül ki. Ha bejutok A kockavetőre, sosem láttam volna a Móricz Zsigmond Színház ifjú művészeinek szép előadását. Persze az ifjú színészek tehetségén még van mit csiszolni, néhol érződik játékukon a túlzott színpadiasság, az erőltetés, de összességében nagyon korrekten vannak jelen a színpadon. Az előadás pedig szép gesztus Radnóti Miklós emlékének.Tulajdonképpen ez a színjáték beleférne az osztályterem színházak sorába, mert ha nem is konkrét, fiatalokat érintő problémák kerülnek kibeszélésére, mégis csak a középiskolai irodalmi tananyag egyik legfontosabb alakjának élete és művészete jelenik meg az előadásban.
A címében a költő Levél a hitveshez című versének 32. sorát idéző előadás tulajdonképpen egy ötvenperces rendhagyó irodalmi órának is betudható, amelyben Radnóti nem csak, mint költő, hanem, mint ember is megelevenedik. Olt Tamás Radnóti Miklós naplójegyzeteiből, leveleiből, verseiből írta meg az egyes jelentelet és szerkesztette eggyé azokat. Olt remek érzékkel választotta ki a költő életéből azokat a momentumokat, amelyek legjobban mutathatják meg Radnótit magát. A folytonos lelkifurdalást okoz élmény, miszerint születésekor édesanyja és ikertestvére is elhunyt, egész pályáját végig kísérte, életére egyre inkább nyomasztó teherként súlyosult. Emellett a harmincas évek közepétől egyre inkább tudatosult benne a halálra-ítéltsége, amely végső soron művészei sorsként kísérte el az erőltetett menet utolsó lépéséig.
Az előadás során a szó felerősödve zenével (zene: Olajos Gábor), mozgással és némi humorral teszi egésszé a színpadi művet, amelyet jól egészít ki László Rita Emőke által megteremtett tárgyi környezet, amely egyrészt a Legar Heidenau szögesdróttal beszegett barakk kerítését idézi, másrészt a könyvlapokat idéző, hajtogatható díszlet a Bori notesz asszociációjaként funkcionál.
A már említett nyersesség mellett nem szabad elhallgatnom a fiatal színészek frissességét, tisztaságát, amely az egész előadást fényét emeli. A Radnótit alakító Fellinger Domonkos és a költő közeli-távoli hozzátartozói-barátait-ismerőseit megjelenítő Szalma Noémi, Jenei Judit és Pásztor Pál magas fokú érzékenységgel tette magáévá az előadást.
Végeredményben jó élménnyel gazdagodva bandukolhattam haza. A Bóbíta Bábszínházban a kaposvári egyetemisták Cseh Tamás dalaira alapított előadást tartották. Az utcára kihallatszott az egyik dal, el is kezdtem dúdolni. Szívesen bementem volna, de inkább hazamentem, nekem már későre járt.
(A lélek hossza - zenés játék Radnóti Miklósról; Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza; rendező: Olt Tamás)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése