Generációs feszültségek

Végre megérkezett Magyarországra a tavalyi év cannes-i aranypálma-díjas filmje, Az Osztály. Az utóbbi években a díjnyertes filmek legalább már eljutnak a hazánkban, nem is oly rég még egy cannes-i fődíj sem jelenthetett garanciát a hazai filmforgalmazásra. Természetesen számos olyan alkotás van, amely megérdemelné a szélesebb nemzetközi figyelmet, de nem jut el messze nemzeti határain túlra, a mi szempontunkból pedig még fájóbb, hogy még sokkal több nem jut el Magyarországra. Azért kell szurkolnunk, hogy a rangos fesztiválok aktuális zsűrije valóban kiemelkedő alkotásra adják a voksukat. Tavaly Cannes-ban nagy szerencsénkre valóban ez történt.
Laurent Cantet egy osztálynyi fiatallal forgatott mozgóképes alkotást az oktatás mai állapotairól. Nem akart sokkolni, így nem a manapság népszerű fiatalkori erőszakot vette gorcső alá, amikor két vagy három felfegyverzett diák halomra lövi padtársait és az iskola vezetését. Cantet ennél sokkal hétköznapibb kérdéseket boncolgat legújabb filmjében. Az iskolarendszer a régi keretek között nem működhet, a mai fiatalok vérében már a demokrácia csordogál, amely egészen szűkre szabja egy tanár mozgásterét. Generációs- és osztálykülönbségek okozta ellentétek fezsülnek egymásba a modernkori iskolarendszerben. A gyermek félreérti oktatóját, a hagyományos nevelő módszerek fabatkát sem érnek. Érzelmileg sokkal közelebb kell kerülni a fiatal lelkekhez, szívük közelében kell megragadni az érdeklődés csíráját.
Cantet egy Maliból származó fiú, Souleymane történetét kezdte el írni, mikor Francois Bégaudeau könyvét elolvasta. Cantet egy olyan történetet akart el mesélni, amely egy osztály falai között játszódik, így rajzolva körül a társadalom működési mechanizmusát. Francois tíz éve után hagyta ott a tanári pályát. Az általa írt könyv hasonlóról szólt, mint amit a rendező szeretett volna bemutatni, így a két történet egymásra talált. Rövid gondolkodási idő után Francois elvállalta a film főszerepét, amelyben egy tanárt alakít. A filmben játszó 13-15 éves gyerekeket egy iskolában válogatták össze.
A filmet egy év alatt forgatták le egy francia iskolában a tanítás után, délutánonként. Cantet a forgatás alatt csak néhány rövid instrukciót, konkrét mondatokat adott meg, amelyeknek el kellett hangozniuk a filmben, minden mást a spontán reakciókra bízott. A forgatókönyvet – amely a forgatás folyamán folyton változott – csak a tanár ismerte, neki kellet a megfelelő irányba terelgetni a történetet. Három kamerával vette fel a jeleneteket: egy a tanárt vette, kettő a gyerekeket. Így nem kellett megszakítani az egyes felvételeket, hanem folyamatossá lehetett tenni a forgatást.
Cantet módszere olyannyira eredményes volt, hogy régóta látott frissességű film született belőle. Az osztály nem tisztán dokumentumfilm, de nem is tisztán játékfilm. Fiktív történet, ahol mindenki saját magát alakítja – mint az a vége főcímből is kiderül –, ugyanakkor olyannyira realista, hogy kétsége sem merül fel a nézőnek a hitelességét érintően. Nem érhető tetten semmiféle elidegenítő hatás, amely az abszolút fiktív történetek esetében tapasztalható. Az osztály nem akar tabukat döntögetni, nem folyamodik hatásvadász eszközökhöz, egészen egyszerűen egy társadalmilag súlyos problémát boncolgat, a jelen és a jövő generációja közötti kommunikációs nehézségek szülte konfliktusokból szemezget.
Cantet filmje nem durrant nagyot, nincs benne egyetlen önmagában emlékezetes jelenet, ehelyett minden a helyén van, a film mint egység működik igazán. Cantet amatőrökkel hozott létre egy profi alkotást. A kamera őszinte pillanatokat ragad meg, amin hol nevetünk, hol sajnálkozunk, és közben meglátjuk azt a csodát, amelyet filmművészetnek neveznek. Le a kalappal Cantet előtt. Rég találkoztam ilyen jó filmmel.

(Laurent Cantet: Az osztály)

(képek: www.origo.hu; www.est.hu)