2009. június 15., hétfő

egri Hírlap-színház a POSzTon

"A lét nem jelent mást, mint szenvedést
MŰHIBA Válláról, ami a csonton és a bőrön kívül fellelhető volt, minden megindult a mellkasa felé
Negyven kilométernyire a megyeszékhelytől él egy ember, aki zsúfolt buszokon jár be rendszeresen orvosi kezelésekre, vizsgálatokra évek óta abban a reményben, hátha segít rajta valaki. Karja egy elhibázott műtét során bénult le négy évvel ezelőtt, de szenvedéseit azóta egyáltalán nem enyhítették.
Gyula bácsiról, a karját félig-meddig elveszítő, idén a 74. életévét taposó, 90 százalékban halláskárosult, idős férfiről két évvel ezelőtt már ejtettünk szót lapunk hasábjain. Gyula bácsi sorsa azonban azóta még rosszabbra fordult.
A szerencsétlen embert még 2005-ben operálták meg az egyetem egyik klinikáján, ahol egy hónapig ordított a fájdalomtól. Olyan orvost fogott ki, akinek még nem volt meg a szakvizsgája, és tapasztalatlanságának köszönhetően a vállműtét során a nyak jobb oldalán futó karidegfonatot átvágta, és tette Gyula bácsit élete végéig nyomorékká. Bár az ő esetében a karidegfonat rendellenes helyen futott le, azt a műtétet megelőzően nem térképezték fel kellő gondossággal; mint a későbbi per során a bíróság megállapította: a gazdaságossági szempontok nem kedveztek a korszerűbb diagnosztikai eljárás bevezetésének.
A nem kedvező gazdasági helyzetnek és a szakvizsga hiányának az lett a következménye, hogy az addig jobbkezes ember karja attól kezdve tehetetlenül lógott teste mellett, de úgy, hogy kitekeredett, s tenyere nem befelé néz, mint normál esetben, hanem kifelé. Vérkeringése alig működik, így kézfeje azóta folyamatosan jéghideg, kénytelen mindenfélével bebugyolálni télen-nyáron, hogy ne fagyjon le. A karját egy furcsa szerkezet segítségével a nyakába kötötték, de a szerkezet azóta elkoszlott, le kellene cserélni, de mint a napokban közölték vele, csak 50 ezer forint ellenében. Erre viszont nem telik, hiszen 50 ezer forintnál kevesebb nyugdíjból él nagykorú, pszichiátriai kezelés alatt álló gyermekével, aki mindössze önkormányzati segélyt kap.
A per elején az egyetem méltányosságból egymillió forint adómentes nem vagyoni kártérítést ajánlott fel peren kívül Gyula bácsinak, de ügyvédje kevesellte, 5,5 milliót javasolt. A pert elvesztették, hiszen mint már említettük, a gazdaságossági szempontok nem kedveztek a pontos diagnosztikának, így a műtéti tévedés súlytalanná vált. Hősünk tehát sem egymilliót, sem öt és fél milliót nem kapott, viszont több mint 500 ezer forint megfizetésére kötelezték, amelyet a biztosító ügyvédjének közbenjárására nagy nehezen elengedtek, tekintettel nyomorúságos anyagi helyzetére.
Az elmúlt két évben nemcsak a kar tartószerkezete romlott le, hanem karjának állaga is. A válláról teljesen eltűnt az összes izom, mondja, s mutatja az ezt bizonyító röntgenfelvételeket. Csak a csont és a bőr maradt, minden hús, ami a csonton és a bőrön kívül ezen a tájékon valaha fellelhető volt, elindult a mellkasa felé. Az orvosok csak a vállukat vonogatják. Nem bíztatják, semmiféle megoldást nem ajánlanak. Egyikük félvállról csak annyit szólt: legjobb lenne az egészet levágni.
Az biztos, mondja Gyula bácsi, hogy ezzel a teherrel nagyon nehéz együtt élni, ha egyáltalán életnek lehet még nevezni e gyötrelmes létet."


http://www.dunantulinaplo.hu/index.php?apps=cikk&d=2009-06-12&r=2243&c=743203


Pénteken, utolsó idei posztolásom alkalmával a Bóbita Bábszínház kamaratermébe vezetett az utam, ahol az egri Gárdonyi Géza Színház Társulata a Dunántúli Napló fenti cikke nyomán készített előadást Máté Gábor rendezésében. Sajnos az egriek versenydarabját, A velencei kalmárt nem volt szerencsém látni. Annak ellenére, hogy az egriek a POSzTon 2007-ben bemutatott, A párnakönyv című előadás óta egyik kedvenc társulatom, azóta semmit nem láttam tőlük. Szerencsére ebben az évben, ha nem is a versenyszekcióban, élvezhettem a játékukat.
Az egriek gyorsan összefabrikált színházán az idő rövidsége mit sem látszik, végeredményben a fenti cikk lényegét szemelőt tartva másfél órányi gegsorozatot dobtak össze, és igazi örömjátékkal örvendeztették meg a közönséget.
A történet középpontjában, Vajda Milán álla, aki A velencei kalmárban Lanzelo, Gobbot és a dózsét is alakítja. Az előadás próbái során kiderül, hogy Vajda jobb kezén a kisujj eláll a többitől, és ez olyan hiba, amely egész pályafutását befolyásolhatja. A hiba korrigálása érdekében mindenféle orvost felkeres. A kuruzslók sokasága és az urológiai sokk után egy váll műtéten esik át, amely során végérvényesen lebénul. Ha a külvilág, illetve önmagunk is által is elfogadásra találnák, akkor kiderülne, hogy az efféle szépséghibák, szerethető jellemzőink,. Tehetségünk alapját adja. Vajda Milán színészi alakításából a POSzT szakmai beszélgetésén opponálók is kiemelik az elálló kisujj mély szimbolikus jelentőségét, és a végén a POSzTÁR MASZK színászi díja sem maradhat el.
Az egriek örömjátékában a megyelap hírét kihasználva számos karikatúrát rajzolnak fel a POSzT jellemző pillanataiból, de a magyar egészségügyi rendszer mai valóságából is kaphatunk néhány kitekert pillanatot, és a német turisták, illetve az ügyvédek sem maradhatnak ki a felmutatott fityiszből. Én kifejezetten jól szórakoztam, és a legörömtelibb számomra az volt, hogy a sok-sok ökörködés közepette a Társulat (Bányai Miklós, Bozó Andrea, Fekete Gyöngyi, Görög László, Járó Zsuzsa, Kaszás Gergő, Lisztóczki Péter, Mészáros Máté, Mészáros Sára, Nagy András, Ötvös András, Shruff Milán, Szabó Emília, Vajda Milán) véresen komolyan vette a játékot.

(képek: www.poszt.com; Simarafoto)

2009. június 11., csütörtök

Tasnádi Sitván: Fédra Fitness; KoMa és ALKA.T, Budapest; rendező: Tasnádi István

Szerdán az F3 Fitness Centrumba vezetett utunk, ahol ezúttal nem testi erőltetésre gyűlt össze a népes embersereg, hanem színházi előadásra várakozott, a POSzT versenydarabjában szereplő Fédra Fitness játszótere ugyanis az izzadtságszagú fitness terem.
A görög drámák valóban örökéletűek, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy Tasnádi István ezúttal a krétai mondakör egyik fejezetét gyúrta át. Isten agyonhasznál fedőnév, a vallás pedig lelki wellness, a gyóntatópap mentálhigiénés személyi tréner. A tőzsde sosem látott mélyponton van, a mamutok kiviszik a tőkéjüket az országból. Thészeusz az isteni léptékű hős és keménykezű uralkodó immár három éve kómában fekszik (Scherer Péter a fitness terem egyik gyúrópadján az előadás háromnegyed részét mozdulatlanul fekszik, önmagában ez is hatalmas fizikai és szellemi igénybevételt követel meg).
A mondakör szerint, Phaedra athéni királyné, Minósz és Pasziphaé leánya. Ariadné húga volt, akit Thészeusz elhagyott, később Phaedra lett az athéni király felesége. Beleszeretett férje felnőtt fiába, Hippolütoszba, és felfedte előtte érzelmeit. A visszautasítástól vérig sértve azzal vádolta férje előtt Hippolütoszt, hogy erőszakot akart elkövetni rajta. Thészeusz haragjában azt kérte apjától, Poszeidóntól, hogy büntesse meg elvetemült fiát, s az isten eleget is tett a kérésnek. Amikor a rágalom rábizonyult, Phaedra felakasztotta magát. Tasnádi a dráma központi témájává az idősödő Fédra (a szándékos helyesírási hiba a Fitnesshez szóhoz való igazodás indokolta) szerelemhez való jogát helyezi, aki háromévi önmegtartoztatás után hasznavehetetlen férjét letudván új szerelemre gyúl mostohafia iránt.
Az előadás kezdetén a színészek, két csoportra osztva, vezetik be a nézőket a Fitness központ termeibe. Először a hősök csarnokába, az istenek arcképcsarnokába vezet az út. Herkules, Minotaurusz, Daidalosz, Ikarusz,
Ariadné, Minósz király, egy ismeretlen spártai katona, stb. erősíti testét különböző izomgyarapító masinán. Az alkotók ezzel az ötletes megoldással vezetik fel a mondakör korábbi történéseit, hogy aztán a nézők elfoglalva a helyüket, tanúk legyenek Fédra történetének.
A fitness terem kondigépei, a szereplők melegítőruhái (kivétel Fédra) is erősítik azt a mondanivalót, amit egy öregekre és fiatalokra szétszakadt társadalom hord magában. Társadalmunk propagált korosztálya a gyakorlatilag csekély százalékban létező felső középosztálybeli harmincasok, akik a kereskedelmi televíziók műsorvezetőiként, a televíziós reklámok szereplőiként, és a magazinok modelljeiként mosolyognak le ránk. Egy ilyen ideaképet sugalmazó világban azonban nem csak öreg, hanem az alsó-középosztálybeli fiatal is szarul érzi magát. Innen nézve Tasnádi drámája és előadása (ezúttal a szerző rendezte színpadra saját művét) különösen aktuális, főleg ha a drámában elhangzó, a gazdasági válságra, a költségcsökkentés szükségességére utaló részeket is számba veszsük.
Tasnádi Fédra mitológiájában, Thészeusz örökálmát alvó, élő szellemalak, Hippolütosz (Jaskó Bálint) finnyás kamasz, Szaurosz (Zrínyi Gál Vince) nőfaló kőbunkó, Minitaurosz (kovács László) a virtuális labirintusban bolyongó szégyellt utód, Fédra (Csákányi Eszter) pedig szerelmében sebzett fiatalodni vágyó anya, szerető.
A KoMa és ALKA.T produkciója friss szellemiségű színház, amely egyben példa is – úgy gondolom – a színház kiváló reklámfelület funkciójára, hisz egy ilyen előadás a színhelyül szolgáló fitness központ számára is jövedelmező kapcsolatnak bizonyulhat.
Tasnádi drámája végkifejlete eltér Phaedra eredeti dámájától. Akasztás nincs, Hippolütosz meglincselése előtt Minitaurosz kijózanodván a világ hőstelenítéséről nagymonológot mond. Az előadása a fitness teremben gyúrók hangos, ütemes ordibálásával zárul. A fitness világában már nincsenek hősök, legalábbis nem olyanok, mint a ókori mondák világában. Ez a celebek kora.

(képek: www.poszt.com; FoTóth)

2009. június 10., szerda

Egy Off nap

A POSzT jegyek árusításakor, amikor a versenydarabokra szóló jegyek elfogyásnak, vagy eleve keveset árulnak, sokszor elhangzó mondat, hogy a versenyszekció mellett létezik egy fesztivál melletti fesztivál, amely rendkívül színes programokkal várja az érdeklődőket, és ezzel próbálják kielégíteni a versenyprogramra be nem jutókat. Ez a vigasztalásnak szánt frázis sok igazság tartalmat hordoz magában. Bevallom, én is azok közé tartozom, akiket a versenyelőadások érdekelnek a legjobban, hiszen kíváncsi vagyok, hogy egyszemélyi válogató milyen előadásokat tartott az elmúlt évben a legjobbaknak. A versenydarabokra irányuló tülekedésben azonban sosem jutott elég időm az off-programokra, leszámítva évekkel ezelőtt egy-két Cseh tamás vagy Ghymes koncertet. Amikor még megtehettem volna, akkor nem érdekelt annyira a Színházi Találkozó, hogy éjjel-nappal a programokat járjam. Tavaly mentem el szánszándékkal először egy off-programra, akkor a Leöwey Klára Gimnáziumban láthattam a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház előadásában, Scherer Péter egyszemélyes alakításában a Klamm háborúját (szerző: Kai Hensel, rendező: Novák János).
Az elmúlt év jó tapasztalatai miatt, idén is célba vettem a Leöwey épületét, ahol a kolibrisok idén is egy osztályterem-színházi előadással készültek, a rendező székben ezúttal maga Scherer Péter ült, a játszók Pelsőczy Réka és Mészáros Tamás.
Lutz Hübner Kikatt című darabja azt a problémakört járja körül, amelybe egy fiatalkorú, magányos tanárnő, és egy zabolátlan, megalázott, erőszakoskodó kamasz kerülhet. A diák bukásra áll földrajzból, az atyai terror miatt követeli a tanárnőtől a hármas érdemjegyet, mert szüksége van arra az érettségihez. A tanárnő azonban a semmiért nem ad mindent, a heves szóváltás közben a gyermek keze többször is elsül. Az esetből nem lesz ügy, a gyermek a várható következmények miatt fél haza- és az iskola környékére menni, a tanárnő az iskolai és tanári pletykálkodások megelőzősé érdekében hallgat, meg egyébként sem szeretné ő megpecsételni a fiú sorsát. Tanár és diákja később egy kávézóban találja magát, ahol valamiféle kapcsolat szövődik közöttük. Végül a fiúnak az érettségi sikerül, a tanárnő felülpontozza az érettségit, az erőszakosság azonban megmarad.
Hasznos vállalkozásnak tartom osztályterem-színházi előadásokat, mert – véleményem szerint – olyan problémákat vethetnek fel, amelyek mind tanár, mind diák számára könnyebben átélhetővé teszi az ellentétes pozícióban felmerülő szempontokat, érzéseket, gondolatokat. Az előadás után drámapedagógia foglalkozás keretében, elsősorban a jelen levő diákokat invitáltak, az előadás felvetett probléma feldolgozására, ezen azonban már nem maradtam ott.
Este, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának előadásában játszották a Gézagyereket (rendező: Bérczesi László), ezúttal azonban senki sem nyert a jegyeseken kívül bebocsáttatást, így átsiettünk a Művészetek Házába, ahol már elkezdődött Kulka János, László Zsolt és Pető Kata előadásában Kathrine Kressmann Taylor A címzett ismeretlen című levéldrámája. Korábban nem voltam még felolvasó színházi előadáson. Mivel késve érkeztünk a helyszínre, csak a nyitott ajtón kívül, az utolsó sorok mögött állva figyelhettem végig az előadást. A színészek arcát alig láttam, így nem volt olyan pontos az élmény. A darab azonban izgalmas, hisz adott két barát, Max a zsidó, aki a weimari Németországból vándorol ki az Egyesült Államokba, és Martin az Amerikában élő német, aki hazatér. Kezdetben hétköznapi dolgokról, barátként leveleznek egymással, azonban Hitler megjelenésével a leveleken megjelenik birodalmi cenzúrahivatal pecsétje, és Marton hazafias gondolkodásai is kezd átalakulni. A darab vége megrendítő, kár, hogy a távolság miatt kevésbé jött ez át nekem.


(képek: www.poszt.com; FoTóth)

2009. június 9., kedd

Bérháztörténetek 0.1; Szputnyik Hajózási Társaság - Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet-Labor; rendező: Bodó Viktor

Fehér padló, fehér falak, függönytelen ablakok. A bútorozatlan és kiadásra váró lakás valóban úgy fest, mint egy labor, ahol Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet-Labor alkotói gárdája, élén Bodó Viktorral kémcsőről kémcsőre jár, és kísérletezik a nagyérdemű legnagyobb örömére, vagy legnagyobb érthetetlen döbbenetére. Véleményem szerint, ugyanis, Bodó világához a néző csak feketén-fehéren viszonyulhat. Nincs középút, még ha az előadást „megszakító” filozófus erről is beszél. Az előadás Kubrick 2001. Űrodüsszeia című filmjéből ismert Wagneri zenével kezdődik, és egy apró űrhajó hasít bele a játéktétbe, behajózott a Szputnyik Hajózási Társaság, ezúttal a Pécsi Nemzeti Színház harmadik emeleti Eck Imre balett-termébe érkezett meg. A darab szerzői – Bodó Viktor, Vinnai András és Tasnádi István – szabad ötletek jegyzékére lapított workshopot hozott létre. A tér egy második emeleti bérlakás, amelyet a főbérlő (Gyabronka József) ajánlgat épp egy esetleges bérlőnek. A színház Bodóéknál is átcsúszik a film területére, ezt a lámpa fel- és lekapcsolásával érzékeltetett snittekkel érzékeltetik kiválóan. A bérházban sok minden megtörténhet, az előadás magjára (amely maga bérház) a társulat brain sotrimng jelleggel egy sor epizódot aggat fel. Hol egy Ifjú pár bérli ki a lakást légyottjaira, hol filmvetítések, castingok, véres szilveszteri házibulik, önmegvalósító tréningek, rendszerellenes szerveződések, miniszterelnök elleni merényletkísérletek, gyerekkori emlékek színhelye a bérlakás. Az egyes epizódokban megbújó gegek hol jobban, hol kevésbé jól működnek, de egy ilyen kísérleti jellegű előadás során a tökéletesség sosem elvárható. Sőt, talán az efféle előadás tökéletessége a hibáiban, a kialakulatlanságában rejlik, hiszen a burjánzó ötletáradat folyamatosan változik, alakul. A darab körkörösen visszatérő figurái és élethelyzetei között akadnak szép számmal kiemelkedő jelenetek. Lukáts Andor ugyanarra a poénra épülő visszatérő alakja végig izgalmas tud maradni, Csákányi Eszter kék képernyős castingja és Pálfalusi Zsolt filozófiai előadása – véleményem szerint – telitalálat. A teret maximálisan kihasználó, díszlet nélküli rendezés, a tudatos színészvezetés, a színészek összehangolt, egyéni megoldásokat kiaknázó játéka, a kreatív zenei betétek egységes matériát hoznak létre, amelyben a tragikus tartalmat az előadás burleszkszerű helyzetkomikuma oldja.
A kérdés valóban az, hogy ez kinek jön be. Az előadás jellege a társulat önmeghatározásában is rejlik. Viselkedéskutató intézet, labor. Helyzetgyakorlatok sokaságát kapjuk, a társulati kísérletezgetésből jön létre az előadás. Bodó nem a hagyományos értelemben vett előadást hozott létre, a színészek a végén meg sem hajolnak, egyszerűen vége lesz az előadásnak. Az Eck teremből távozó nézők azért még kapnak egy örömzenélést a társulattól, a nézői vastapsra azért a végén csak-csak meghajolnak, bár nem szándékoztak volna.


(képek: www.poszt.com; FoTóth)




2009. június 8., hétfő

Julian Crouch és Phelim McDermott: Jógyerekek képeskönyve; Örkény Színház Budapest, rendező: Ascher Tamás

Janisch Attila vérbeli közönségszórakoztató előadást hozatott el Pécsre, amikor beválogatta a POSzT idei versenyszekciójába a budapesti Örkény Színház társulat Jógyerekek képeskönyve című produkcióját, a Julian Crouch és Phelim McDermott által Dr. Heinrich Hoffmann Struwwelpeter című mesekönyvét feldolgozó műből a The Tiger Lillies zenekar által létrehozott „sokkoperát”, amelyet Parti Nagy Lajos átiratában Ascher Tamás rendezett színpadra.
A Jógyerkek képeskönyve valódi grand guignol, azaz rémdráma (A Grand Guignol eredetileg a 19. század végén alapított párizsi színház, a Théatre Grand-Guignol neve volt. A guignol francia bábjáték, amelyet kesztyűs bábokkal játszottak, s amely a commedia dell'arte hatását tükrözte. Állandó típusai voltak, a főszereplő, a Guignol, népi figura; vidám, józan és ravasz. A Théâtre Grand-Guignolban kezdetben humoros-izgalmas történeteket adtak elő, az 1900-as évek elejétől azonban itt született meg a rémdráma francia változata, mely felvette előadása helyének a nevét, s ma világszerte a túlfűtött, szadista és csekély irodalmi értékű rémdrámák közismert elnevezésévé vált). Úgy érkeztem a színházba, hogy nem vártam a darabtól sokat, semmiféle intellektuális kielégülést, ennek megfelelően rendkívül jól szórakoztam. Feleségem sokat várt az előadástól, neki nem tetszett annyira.
A történet önmagában valóban fabatkát sem ér. A gyermek a család fundamentuma. A gyermeknek azonban szót kell fogadnia anyusának és apusának, ellenkező magatartásából könnyen baja eshet. Petike, Jannika, Robika, Fricike, Konrádka, Fülöpke, Augusztácska és Hennike a gyermeki rosszasság áldozatává válik. Az előadásból minden gyermek megtudhatja, hogy érdemes jónak lenni, mert annak komoly tétje van. Semmiképp se fitymáljuk le a hazai levest, ne kegyetlenkedjünk szeretteinkkel, öltözzünk fel rendesen, ha kimegyünk a hidegbe, ne szopjuk az ujjunk, ne játszunk a tűzzel, ne hintázzunk a széken evés közben, ne ábrándozzunk séta közben. Ha mindezt megfogadjuk, elérhetjük a felnőttkort.
Izsák Lili díszlete rózsaszín selyempapírba csomagolt gyerekszobát formáz meg, középen a szülői kanapéval, amelynél nem létezik ennél szvítebb hóm. Nagy Fruzsina ötletes és karakteres jelmezei a felismerhetetlenségig elmaszkírozzák a színészeket, külön játék a nézőnek, melyik smink mögött melyik színész bújik meg. A játszó és játszott közötti nemcsere (kivétel: Csuja Imre apusa) erősíti az amúgy is erőteljes groteszk miliőt.
A képeskönyv lapozását a narrátor doktor Roboz vezényli, aki a nézőhöz beszél, de olykor bele is nyúl a történetbe. Gálffi László tökéletesen lubickol Roboz ördögien vicces szerepében. Máthé Zsolt doktor Chor szerepében Roboz bohócszerű törpe segédje. Mindkettőé figyelemre méltó alakítás. De nem érdemes kiemelni senkit sem külön, hiszen a Jógyerekek képeskönyve az egész Társulat összetett, összeszedett, összehangolt össznépi mulatozásának köszönhetően lesz nemcsak különösen szórakoztató előadás, hanem kiváló színházi esemény is.
A végeredményhez természetesen szükség volt Ascher Tamás gondos kezemunkájára, jó tempójú rendezésére is, aki morbid élvezettel, gazdag humorral fűszerezi a nyolc kis rémtörténetet. Nem hagyhatom ki az összteljesítmény máltatásából Darvas Ferenc vezette zenekar kiváló munkáját sem, akik tökéletesen játszanak alá a színészeknek.
Öröm volt nézni, ahogy az Örkény Színház Társulata merő élvezettel alakította ezeket a alapjában véve papírmasé figurákat, Gálffi László, Máthé Zsolt, Széles László, Csuja Imre, Bíró Kriszta, Für Anikó, Hámori Gabriella, Kerekes Éva, Pogány Judit, Takács Nóra Diána Debreczeny Csaba és Polgár Csaba láthatóan önfeledten bohóckodott az előadás során, de ezt mindannyian úgy tették, hogy közben véresen komolyan vették a szerepüket. Szerencsére a POSzT jóvoltából többször alkalmam volt látni az Örkény Színház előadásait, és évek óta érlelt tapasztalat mondatja vele, hogy rendkívül jól együttműködő Társulata van a Mácsai Pál vezette teátrumnak.
A Jógyerekek képeskönyve témájában nem fajsúlyos darab, de az alkotói összjáték nyomán valódi, nagyszerű színházi élményben lehet része a nézőnek. A közönségnek nagyon tetszett az előadás, ötször is visszatapsolták a játszókat, és a hangos bravó is párszor elhangzott az tapsrendnél.




(képek: http://www.poszt.com/; FoTóth és Simarafoto)

Hú, de messze van Petuski!; Stúdió "K" Színház, Budapest; rendező: Tamási Zoltán

A POSzT látványképéhez hozzátartozik a versenyelőadások előtt a bejáratnál tolongó emberek csoportjának a képe, akik – bízva a jegyszedő hölgyek kegyében – arra várnak, hogy bebocsáttatást nyerjenek a kívánt előadásra. Pénteken én is próbát tettem, és a Stúdió „K” Színház beválogatott produkciójára, a Hú, de messze van Petuski! című kamaradarabra megkíséreltem bejutni. Végül szerencsével jártam, olyannyira, hogy az első sor közepén foglalhattam el helyemet. A darabra kapható jegyek a jegypénztár nyitását követően az elsők között fogytak el. Gondolom a temérdek szponzori és szakmai jegy a címzetteket nem győzte meg arról, hogy meg kell tekinteni ezt a röpke (mindössze 75 perc hosszúságú) darabot, így valamennyi jegytarhálót beengedtek a Szobaszínház nézőterére.
Harangzúgással, üvegcsörömpöléssel indul az előadás. A sötétből egy üveg halom alól Venyicska, a menthetetlen alkoholista kúszik lassan elő. A darab főszereplője, Venyicska részeg. Nem csak most, mindig. A kérdés csak az, hogy ezúttal mennyire. Venyicska rendszeresen Moszkvából Petuskiba vonatozik, hogy miért? Jó kérdés. A delírium homályából olykor egy a peronon várakozó nő képe és egy fiúgyermek arca világlik elő.
Az előadás Venyedikt Jerofejev Moszkva-Petuski című kisregényének és a Walpurgis-éj, avagy a kővendég léptei című tragikomédiájának felhasználásával Tamási Zoltán alkalmazta színpadra, aki egyben a darab főszerepét is eljátssza. Előre le kell szögeznem, hogy az irodalmi alapokat nem ismertem az előadás előtt, így a nézői befogadóképességem korlátozottabb volt, mint talán kellett volna. Úgy gondolom, azonban ez kicsiny hiba a részemről, hiszen, véleményem szerint, vajmi kevés néző érkezik úgy egy előadásra, hogy tisztában lenne az irodalmi alapanyaggal. Ebből a szempontból a színházi embernek úgyis érthetővé, átélhetővé kell tennie egy előadást, hogy ragaszkodna az alapmű ismeretéhez.
Az ivás rendkívül változatos dolog, így Venyicska sohasem unatkozik. Az alkohol hatására nagyon tanulságos dolgok történnek, az ember például mindig odatalál a Kurszki pályaudvarra, kiváltképp, ha a Kremlt szeretné látni. Venyicska pedig minden áldott nap szeretné. Így jut el mindig a Kurszki pályaudvarra. De ezen a napon mégsem oda tart; Petuskiba igyekszik, vonattal. Venyicskát az utazás során két tiszta feketében ücsörögő alak kíséri. A vajszín ingbe és csíkos nadrágba öltözött Venyicska fejében angyalok ők, akik támogatják az útján. Kakasy Dóra és Homonnai Katalin azonban angyal szerepük mellett, megelevenítik a Venyicska által felelevenített pillanatok szereplőit: ivócimborákat, munkatársakat, orvosokat és ellenőröket. Az utazás során mesélt minden egyes történet az ivás körül forog, és a mennyiségi vonalat az üres üvegekből álló díszlet remekül kiszolgálja. Vodka, vörös- és fehérbor, vermut, stb. fogy a vonaton és a megelevenedett anekdotákban is. Kapunk egy kevés rendszerkritikát is, amely nyilván szólt az akkori szovjet berendezkedésnek, de ez a mai társadalmi hülyeségekre is kiválóan aktualizálható. Az előadásban megjelenik az orosz élet monoton körforgása, az Idétlen idők folyamatosan változatlan jelenideje.
Az előadást praktikusan leleményes minimalizmus jellemez. A díszlet mindössze négy egymásba rakott sörsátras vagy tornatermi (kinek hogy tetszik) padból áll, amely tetszés szerint jelölhet vonatablakot vonatüléssel, kocsmai pultot, mennyei lest, orvosi rendelőt, satöbbit. Emellett persze az üvegek is főbb szerepet kapnak, a Kreml, vagy a harang funkcióját is Venyicska legjobb barátai töltik be. Az előadás igazi erőssége a semmiből teremtés, amely jó példája az alkotói furfangnak. A minimalizmusból rengetek nyelvi és térbeli komikum ered. Az előadás főszereplője, Tamási Zoltán az elején nagyszerűen fogja meg Venyicska alakját, az angyalokat játszó színésznők remekül egészítik ki őt.
Remek, ügyes, friss előadás a Petuski, mégis maradt bennem némi hiányérzet. Nem ismerem az alapművet ugyan, ez az én hibám. Tény marad azonban az, hogy számomra nem jött át a darab drámaisága. Venyicsak magányos ember, az orosz néplélek megtestesítője, de mi a tragédiájának a lényege, azt nem tudtam meg. Tamási Zoltán a végére a kelleténél egy kicsit többet adott rá az alkoholos befolyásoltságból, így sokszor feleslegesen hangos, érthetetlen mondatok hangoztak el. Olvasva az előadás másnapján megtartott szakmai beszélgetését, ez a megszokott hazai terep hiánya miatt szándékos volt. Kár érte. Tetszett, de nem maradéktalanul.


(képek: www.poszt.com; FoTóth)

2009. június 5., péntek

Párkapcsolati epizódok


Szajki Péter első nagyjátékfilmje, az Intim fejlövés, amelyért a rendező az idei Magyar Filmszemlén megkapta a legjobb elsőfilmes alkotónak járó Simó Sándor-díjat – minimalista low-budget produkció, amely alig lépi át az egyórás játékidőt. Mégis ez a kevés pénzből összerakott, „rövid” film bizonyíték arra, hogy nem hunyt ki minden értelmes szikra a magyar filmforgalmazás zenitjén. Sajnos az utóbbi évtizedek magyar filmgyártása számos alkalommal olyan módszerrel akarta a nézőket a moziba csalogatni, amely nem volt sosem a sajátja: a nyugati kultúrában születő közönségfilmek másolatait akarták magyar nyelvre átültetni. Sajnos ez az esetek túlnyomó többségében csúfos kudarcba torkollott. A másik vonulat az abszolút szerzőfilmek, amelyek azonban kevés nézőt szólítanak meg. Ugyan utóbbiakat én kiemelt figyelemmel követem, de én csak egy porszem vagyok a magyar nézőközönség mezőnyében. Szerencsére az utóbbi időkben, a fiatalok olyan filmekkel lepték meg a magyar közönséget, amelyek szerzőfilmek határán mozogva átkacsingatnak a tömegfilmek oldalára, és így a nézői átjárhatóságot lehetővé teszi. Ezek közé tartozik véleményem szerint Grigor Attila A nyomozó című filmje, és Szajki Péter Intim fejlövések című opusza.
Szajki Péter első nagyjátékfilmje négy emberi történetet vonultat fel, amelyek között a kapcsolatot a szexualitás, az emberi test hozza létre. A párkapcsolati bajokat modellező négy epizód főszereplői a párok férfi tagjai, akik a nap végén ugyanabban a sztriptíz-bárban bámulják a csillámport a ledér lányok mellbimbóján. Ez az ismételt, kissé fölösleges jelenet már előre jelzi egy balul kisült nap végeredményét.
Szajki látleletei szerint bármely kapcsolatban létezhet egy mély titok, amely alig várja, hogy a felszínre törjön, hogy átrendezze a látszólagos viszonyokat. A film szereplői ezen átrendeződések áldozatai lesznek. A film ugyanakkor kissé egyoldalúan a férfiakat teszi az egyes epizódok főszereplőivé, a figyelmetlen, az intoleráns, a lelki impotens, a csalárd hazug férfi kerül pellengérre. Ők azok, akik válaszút elé állítatnak a történetek során, habár nem csak ők követnek el hibákat az egyes viszonyokban.
Nem hibátlan film az Intim fejlövés, ugyanakkor a többnyire jól megírt forgatókönyvét, amelyben számos megdöbbentő vagy csöndes fordulat van, kitűnően szólaltatják meg a magyar színészek (Gáspár Tibor, Huszár Zsolt, Kovács Lehel, Nagy Zsolt, Réthelyi András, Stubnya Béla, Szabó Győző, Zrínyi Gál Vince) és színésznők (Andai Katalin, Botos Éva, Földes Eszter, Gáspár Kata, Lass Bea, Nagy-Kálózy Eszter, Várkonyi Eszter, Zeck Júlia), így az összkép a kisebb-nagyobb hibákat is feledtetni tudja (például szerintem feleslegesen szájbarágós a film utolsó képsorai, amely előrevetíti a férfiak problémakezelő kezdeményezését).
Reményteljes kezdés ez Szajki Pétertől, és még több reményre ad okot az, hogy számos fiatal tehetség kerül elő a filmes szakmában, akik, ha megfelelő anyagi és szellemi támogatást kapnak, még sok igényes produkcióval kényeztethetnek el minket.



(Szajki Péter: Intim fejlövés)

(képek: http://www.est.hu/)