Belső utazás

Jomar Henriksen (Anders Baasmo Christiansen) csöndes, nagydarab férfi, aki egy sípálya felügyelőjeként naphosszat csak a fehér tájat bámulja, és nézi hogyan mozognak rajta a síelők. Egykor síelt ő maga is, de annak már jó ideje, hiszen Jomar pánikbeteg, mellesleg az alkoholt sem veti meg. Betegsége miatt elvesztette feleségét, akivel azóta legjobb barátja él, négy éves gyermekét sem látogatja.
A National Geographic ismeretterjesztő műsorszáma (alagúttüzek) közben véletlenül tűz keletkezik a szálláshelyén, Jomar nem olt tüzet, inkább hagyja felégetni maga mögött az élhetetlen életet, és motoros szánján elindul haza, gyermekéhez.
A norvég rendező, Rune Denstad Langlo road movie-ját látszólag és bevallottan is olyan filmek ihlették, mint Sean Penn Út a vadonba című mozija, valamint David Lynch Straight Story-ja. Mindkettő nagyszerű film, szerencsére azonban egyik sem mérhető a másikhoz. Penn megtörtént eseményt dolgoz fel, egy fiatalember hátrahagyva a modernkori emberi civilizációt az alaszkai vadonban veti magát. Lynch filmje, amely a mester legtöbb filmjétől eltérően sokkal inkább evilági, és egyidejűleg mégis talán ez a filmje hordozza magán leginkább a lynchangulatot. Az Igaz történetben egy öregember öreg fűnyíróján kjel útra – hiszen kora miatt autót már nem vezethet – hogy halálos beteg bátyját meglátogassa, akivel több mint húsz éve összeveszett.
Az Észak hasonlóan társaihoz a szembenézés mozija. Jomar hazafele a vakítóan fehér úton belső utazáson vesz részt. Utazásán különféle emberekkel hozza össze a sors: egy kamaszlány – akit a szülei elhagytak és nagyanyjával él egyedül a puszta közepén – a hóvakság elől menedéket nyújt Jomarnak. Egy homofób fiú megmutatja hősünknek azt a lengyel trükköt, hogyan lehet kevés alkoholtól is igazán berúgni. Aztán ott vannak még a hadgyakorlatozó katonák és a jégre tákolt sátorban a halálra váró csöndes öregúr, aki már megélt mindent és önként dönt a távozás mellett.
A mindössze 78 perces Észak-ban minden a helyén van, nem locsog túl semmit, a kamera tökéletes érzékkel épp annyit mutat meg, amennyi kell. Nem akar hivalkodni, nem akar az arcunkba dörgölni. Ezt az északi kimértséget tisztelem, holott a déli temperamentummal is tudok azonosulni.
Ebben az évben kevés igazán kivételes filmélménybe volt részem, az Észak az egyik közülük. Nem tudom, nem elmondani az utolsó jelentet, ami mindent elmond a film nyelvezetéről. Jomar lesiklik a hegyen, egészen az egykori családi fészekig. A gyermek háttal ül a kamerának egy szánkón, arca nem látszik, Jomar lassan odacsúszik hozzá, a gyermek feláll és felnéz a férfira. Katartikus élmény. Valószínűleg, mióta apa vagyok az efféle dolgokra jobban érzékeny vagyok, de ebben a jelenetben minden benne van, ami egy apa és a gyermek közötti kapcsolatban fontos. A jelent azért is fontos, mert nem mond semmi többet, nincs egymás nyakába borulás, mert nem olyan egyszerű a semmiből hazatérni. Az, hogy Jomarra mi vár hazatérése után, nem tudhatjuk, de nem lesz könnyű neki. Ez itt most nem is érdekes, a fontos az, hogy elindult az úton. Az utána következők már egy másik történet lesz.

(Rune Denstad Langlo: Észak)

(kép: www.est.hu)

Bejelentkezés

Hosszú idő után újra a fedélzeten. Több, mint egy hónapnyi tanulás után immár szakvizsgázott jogásznak mondhatom magam. A vizsga három részét évekre elosztva csináltam meg. Az elsőt 2007 novemberében teljesítettem, így hosszú folyamat végére tettem pontot. A tanulás időszaka alatt nem csak családomra, hanem természetesen a sorban hátrébb álló dolgokra, így a blogírásra sem volt időm. Jelenleg még összeszedem magam. Nincsen túl sok mindenről írni valóm. Egy könnyed krimivel (Camilla Lackberg: Jéghercegnő) próbálom az olvasás fonalát is újra felvenni, talán a héten új mozi élménnyel (Észak) is jelentkezhetem majd.

Egy gondolat az EKF-ről:

Pécs háborús övezet még mindig, de helybeliek többsége tudja, hogy ha elkészül minden szép lesz a város. A pénteken a Pécsi Balett és az építkezéseken közreműködő daruk közös produkcióval ünnepelték az Európai Kulturális Fővárosi cím elnyerésének évfordulóját. Az RTL KLUB hírműsora egy mondat erejéig foglalkozott az eseménnyel, utána azt boncolgatta percekig, hogy mennyire nincs kész semmi. Az mtv a Daruk tánca eseményről adott hírt, ami szerintem egyébként egy jó ötlet volt, még ha sajnos nem volt szerencsém látni.
A pécsi EKF-projekttel sok minden baj van, volt, a legnagyobb baj a kommunikáció helytelensége volt. Az építkezések folynak, sok minden el fog készülni, a nagy projektek leginkább beindulnak. A jelenlegi kommunikáció szerint az EKF év nyitánya volt más városokban is a nagy beruházásoknak. Szerintem ezzel nincsen semmi baj, a nagy gond az volt, hogy a városvezetés évekkel ezelőtt azzal hitegetett minket, hogy 2010. január 1-jén minden állni fog, pedig tudtuk, hogy nem így lesz. Jövőre a programoknak kell jól működnie, és egy barátságos város képét kellene sugároznunk. Ehhez mondjuk szükség lenne, hogy országosan sem fújjanak a városra. Bár több helyen elhangzott, hogy az EKF közös ügy, inkább a jól bejáratott irigység propaganda indult be.
Mindenesetre augusztusban a Domingo koncerten jóra vizsgáztak a szervezők. Egy-két apró hibától eltekintve profi munka volt a Sétatérre szervezett koncert lebonyolítása, akkor már lehetett érezni, hogy nagy események lehetnek itt jövőre.
Hogy mindezt miért írtam le? Mert felháborodtam az RTL KLUB negatív hozzáállásán, bár tőlük ennél többet elvárni nem lehet. Ez is igaz.

CinePécs V. Nemzetközi Filmfesztivál díjazottjai

CinePécs V. Nemzetközi Filmfesztivál fődíja:

A CinePécs V. Nemzetközi Filmfesztivál zsűrije a román Andrei Gruzsinczki A másik Irina című filmjének ítélte a fesztivál fődíját, a 10 ezer euró értékű Proxima-díjat. A másik Irina jól felépített narratívával elmesélt, intelligens történet arról az univerzális problémáról, amellyel mindannyiunknak szembe kell nézni. Az egyik oldalon a szeretet és bizalom közti választási kényszer, a másik oldalon pedig a mindenbe belekötő bürokrácia és a hatalom kegyetlen erői. A film tökéletességét nagyrészt a kiváló színészi játéknak is köszönheti.

FIPRESCI díj nyertese:

A Fipresci díját egy egyszerű, de ugyanakkor tökéletesen elmesélt filmnek adományozzuk. A történet univerzális: mese egy elképesztő kitartással rendelkező emberről, aki elveszik az akadékoskodó és kegyetlen bürokrácia útvesztőjében. Ugyanakkor különleges történet a mai kelet-európai életérzésről, amelynek főhőse az alázatos, de soha le nem győzött ember, aki kétségbeesetten akarja kideríteni az igazságot. A nyertes: A másik Irina, rendező: Andrei Gruzsniczki.

Diákzsűri díj nyertese:

Jarov Gardev Zift című filmje kapja a Diákzsűri díját, amely magával ragadó, koherens filmi világot teremtett. Amellett, hogy vizuálisan, a cselekmény és a karakterek szintjén is jól működik, lebilincselő, szórakoztató film. Mindezt émelygős túlzásoktól mentesen valósította meg, így nemcsak művészileg, hanem a szélesebb közönség számára is érthető, értékelhető alkotás.

Duna Televíziós különdíj:

A zsűri a Duna Televízió különdíját a horvát Goran Devic és Zvonimir Juric által rendezett Fekete ruhások című filmnek adja. A film kivételes bátor és filmes szempontból meggyőző történet extrém háborús helyzetben bekövetkező lojalitásbeli konfliktusról.

Pécs város díj nyertese:
A zsűri Pécs város díját a boszniai Aida Begic Hó című alkotásának ítélte. A Hó mély és egyedi mese egy olyan bosnyák faluban élő feleségek, gyermekek és öregek gyászáról, ahonnét minden férfi nyom nélkül eltűnt a háború idején.

Európa Kultúrűlis Fővárosa-díj nyertese:

A zsűri az Európa Kulturális Fővárosa-díjat Mátyássy Áron Utolsó idők című filmjének adja. A film majdhogynem dokumentarista mélységű portré egy kis magyar falu életéről és az ott lakók életérzéséről. A főszereplő színésznő játéka nagy mértékben hozzájárult eme különleges film élvezeti értékéhez.

Legjobb színésznőnek járó díj:

A zsűri a legjobb színésznőnek járó díjat Vass Teréznek adományozza Mátyássy Áron Utolsó idők című filmjében nyújott alakításáért. A színésznő kivételes meggyőzőerővel alakítja az igényesen megalkotott főszereplőnő karakterét.

Legjobb színésznek járó díj:

A zsűri a legjobb színész díját Mokos Attilának ítéli Vladimir Balko Lelki béke című filmjében nyújtott alakításáért. Mokos Attila karakterét különleges színészi jelenlétével és képességeivel alkotta meg.

Idén csak a Hó című filmet volt alkalmam látni, talán majd novemberben lesz lehetőségem írni róla, egyelőre nincs.

Idén Darvasi László Virágzabálók című regénye nyerte a Rotary Irodalmi Díjat

Darvasi László Virágzabálók című regénye nyerte a három millió forinttal járó Rotary Irodalmi Díjat.

A Rotary Irodalmi Díjat idén második alkalommal adták át. Olyan magyar nyelven írott alkotás – regény, novella, verseskötetet – kaphatta meg a díjat, amely 2008. július 1. és 2009. június 30. között jelent meg, és amely magas irodalmi értékén túl, leginkább kifejezi a Rotary eszmeiségét. A díj mellé három millió forintos pénzdíj is jár. Odaítéléséről kuratórium dönt, amelynek elnöki teendőit Sumonyi Zoltán költő, író, a magyar P.E.N. Klub ügyvezető alelnöke látja el.

Tavaly a díjat elsőként Lator László kapta, Az egyetlen lehetőség című verseskötetével, a másik két jelölt Schein Gábor (Bolondok tornya - verses regény) és Závada Pál (Idegen testünk- regény) volt.

A nyolctagú zsűri huszonöt megjelent irodalmi művet értékelt, és szavazataik alapján a RID Kuratóriuma az öt legjobbnak ítélt könyv közül (Balázs Attila: Kinek Észak, kinek Dél, Boldizsár Ildikó: Királylány születik, Darvasi László: Virágzabálók, Kovács András Ferenc: Sötét tus, néma tinta és Takács Zsuzsa: Jaj a győztesnek!) választotta ki a díjazásra javasolt három alkotást. A három kiválasztott Balázs Attila, Boldizsár Ildikó és Darvasi László műve lett (TOP3). A győztes mellett a másik két jelölt Rotary elismerésben részesül.

Az indoklás

„Virágzabálók” (Darvasi László)

Darvasi igazi, klasszikus értelemben vett „nagyragényt” írt, s ez nem csak a 672 oldalas terjedelem miatt igaz, hanem Pelsőczy Klára és a két testvér, Imre és Péter, valamint féltestvérük, Ádám bonyolult szerelmi történetüket illetően is, amely még a 19. század 30-as éveiben kezdődik, s a szabadságharc alatti és utáni Szegeden teljesedik ki. A Virágzabálók történelmi regény, de nem a szó megszokott értelmében. Hiányoznak a nagy és ismert figurák, az átfogó tablók. Darvasi alakjai a ’48-as forradalmat és szabadságharcot nem mint „hősi időszakot, nagy időket” élik meg, hanem mint nehéz hétköznapokat, amelyek hol csendesen folydogálnak, hol ünnepivé válnak, akár Kossuth, akár Ferenc József látogatására készülnek, – hol pedig véresek, mint a hadjárat vagy a megtorlások idején. De legyen akár béke, akár háború, jobb mód vagy ínség, az életet élni kell, jönni-menni, ügyeket intézni, kocsmázni, betegeket gyógyítani, gyereket szülni. Ennek szép szimbóluma az örökké változó, mégis állandó Tisza. Történjék bármi, a város éli a maga életét és különféle vallású, nemzetiségű lakói jól-rosszul kiheverik az eseményeket. Történelem ez alulnézetből. A regény teli van szerteágazó mellékszállal, az orvos Schütz bácsi és családja történetével, legendákkal, látomásokkal, hiedelmekkel, titokzatos virágültetésekkel, cigányokkal, utazásokkal, hol a Felvidékre, hol távolabb, börtönnel, ünnepségekkel, a végén egy mindent magába nyelő haláltánccal. Darvasi László vérbeli prózaíró, gazdag mesélő, kifogyhatatlanul bugyognak belőle a történetek, egyik a másikba tekeredve, mint az indák és liánok. A regény kivételesen varázslatos jellegét leginkább mágikus realizmusa adja.

forrás: www.litera.hu

Irodalmi Nobel-díj 2009

A román származású, Németországban élő Herta Müller írónő kapta a 2009-es irodalmi Nobel-díjat - jelentette be csütörtökön tizenegy órakor Stockholmban Peter Englund, a Nobel-bizottság főtitkára. A svéd tudományos akadémia többek között azt emelte ki indoklásában, hogy az író „a költészet tömörségével és a próza tárgyilagosságával” rajzolta meg „az otthontalanság tájképét”.
A romániai születésű német írónő prózát és verseket egyaránt ír, köteteiben a diktatúrában szerzett tapasztalatait örökíti meg. Számos irodalmi díjjal jutalmazták munkásságát az elmúlt években. Magyarul eddig egyetlen könyve jelent meg, címe: A rókák csapdába esnek (Pesti Szalon, 1995). 2004-ben járt Magyarországon, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vendége volt.
Az 56 esztendős Herta Müllert az elmúlt napokban már – az izraeli Ámosz Ozzal együtt – lehetséges díjazottként emlegették. Rajtuk kívül az amerikai Philip Roth, Cormac McCarthy és Joyce Carol Oates, a kanadai Margaret Atwood és az algériai Asszja Dzsebár neve merült fel esélyesként a díjra.
Herta Müller 1953-ban született Romániában, a németek lakta Bánátban, egy Nitzkydorf nevű sváb faluban. A Temesvári Egyetemen germanisztikát és romanisztikát hallgatott a hetvenes évek elején. A diploma megszerzése után tanárként és fordítóként dolgozott, és ekkor kezdett írni is. Négy társával együtt megalapította az Aktionsgruppe Banat (Bánáti Akciócsoport) nevű művészeti csoportot. A Ceausescu-diktatúra titkosrendőrsége nem nézte jó szemmel a független művészi szellemet hirdető csoportosulást, és 1984-ben, amikor megtagadta az együttműködést a román titkosrendőrséggel, a Securitatéval, elbocsátották tanári állásából. Az elnyomás elől végül 1987-ben, két évvel a romániai forradalom előtt Nyugat-Berlinbe menekült, s a mai napig is ott él.
A román hatóságok által elrendelt publikációs tilalom ellenére Nyugaton már 1984-ben megjelent Niederungen című elbeszéléskötete (Lapályok, Romániában 1982-ben jelent meg). Herta Müller ekkor lett a német irodalom "felfedezettje". Egyedülállóan precíz és lenyűgöző nyelven, virtuóz módon foglalkozik a román történelemmel és valósággal.
A kitüntetést és a vele járó 1,4 millió dollárnak megfelelő svéd koronát december 10-én veheti át.

Ion Luca Caragiale: Az elveszett levél; Pécsi Nemzeti Színház, rendező: Mohácsi János

Az előadás szórólapja szerint, „Ion Luca Caragiale Az elveszett levél című darabja abban a magyar néző számára úgyszólván ismeretlen helyzetben játszódik, amikor piszlicsáré magánügyek határozzák meg egy város, egy ország sorsát, és földhözragadt, személyes, helyi érdekek, illetve olümposzi magasból érkező párthatározatok irányítják a helyi kisközösségek életét. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy ezt az egzotikumot valahogyan érthetővé tegyük, közelebb hozzuk a hazai közönség számára."
Nos az előadásban bemutatott társadalomrajz korántsem ismeretlen a magyar néző számára, hiszen társadalmunk az előadásban felvonultatott emberi hülyeség közéletünkben, celeb világunkban nem ismeretlen kategória. Az alkotók szerencsére azonban nem a jelenkori magyar viszonyokra fókuszáltak az előadás létrehozásakor, hanem globálisabb és általánosabb képet próbáltak festeni az emberi hülyeségről. A történet ugyan a térben és időben meghatározott (az 1880-as évek Romániájában járunk), az időbeli és térbeli környezet azonban némi érintettség ellenére is olyanfajta elidegenítő erővel bír, amelyben a nézőnek óhatatlanul a távolabbi összefüggések jutnak eszébe. Az ország választás előtt áll, az egyik párt egyik legprominensebb emberének öccse (aki ugyancsak befolyásos közéleti személyiség) és felesége bonyolódik szerelmi viszonyba. A közös légyottok egyik bizonyítéka, egy szenvedélyes szerelmi levél azonban elkallódik, és illetéktelen kezekbe kerül, amely a politikai manőverek láncát indítja el. A szerelmi szál a darabban lényegében csak ürügy a társadalom elé tartott görbe tükörbe való bepillantásra.
Caragiale darabját nem ismerem, nem olvastam, de a hírek szerint és az eddigi alkotói eljárásmódot is figyelembe véve, látható, hogy Mohácsiék egy, az írott művet felhasználó szuverén szerzői művet hoztak létre, amelyben a félreértéseken alapuló vígjáték és a társadalmi szatíra elemei vegyülnek egymással, kihangsúlyozva, élesen kontúrozva az abszurd helyzeteket. A hülyeség, mint olyan a modern társadalmakban létjogosultságot nyert, általánosan elfogadott mozgatórúgóvá vált.
A Pécsi Nemzet Színház Társulata a Mohácsi testvérekkel való együttműködésük sikere (A Képzelt beteg 2008-ban, az Istenítélet pedig az idei évadban nyerte el a legjobb előadás díját a Színikritikusok szerint) nyomán magasra tette a mércét, így már egy egészen más nézői elvárásnak kellett megfelelniük, mint egy évvel korábban.
A Mohácsi előadások jellemzője, azaz a Társulat egységként történő működtetése, ismételten megvalósul. Véleményem szerint mindenki a maximumot hozza ki magából, sőt egyesek saját árnyékukon is át tudnak lépni (például kellemes meglepetés volt számomra Vidákovics Szláven játéka), mindenki a helyén van, sportnyelven szólva „nem önzőzik”, végrehajtja azt a feladatot, amelyet a rendezői utasítás szerint meg kell csinálnia. A pécsi Társulat legnagyobb hozadéka a Mohácsi Jánossal való találkozásból – szerintem – elsősorban a közös alkotói munkába való hit és felelősség megfelelő átérzése. Emiatt nem is szívesen emelnék ki egyetlen színészt sem az összjátékból, mindannyian nagyszerűek voltak.
A Mohácsi darabok elmaradhatatlan velejárója a zene, Kovács Márton és csapata ezúttal amolyan kusturicás talpalávalóval festi be a színpadot, erősítve a látottak burleszk hatását. A sötét tónusok jellemezte díszlet is dicséretet érdemel, komoly alkotói vívmány a pécsi színház sanyargatott helyzetében.
Nem rossz előadás a pécsiek évadnyitó bemutatója, de számomra a sok nyelvi trükk, testi játék okozta humor mellett a drámai hatás kicsit súlytalannak bizonyult. Az Istenítélet végén a tenyerem izzadt, annyira megütött a darab mondanivalója. A képzelt beteg annak ellenére komoly drámai végkifejlettel bírt, hogy szinte végigröhögtem az előadást. Az elveszett levélben csak néhány pillanatban éreztem ezt, vagy az ehhez hasonló drámai hangsúlyt, az abszurd, a szatíra mellett azonban a katarzis csendes maradt.
Nyílván Az elveszett levél jellegében más a fent jelzett előadásoknál, de az is megeshet, hogy még össze kell forrnia az előadásnak. Minden kétségem, hiányérzetem mellett azonban le kell szögeznem: a pécsi Társulat ezúttal is komoly munkát végzett. A teljesítmény már egészen más mércén kerül megítélésre.

(képek: Körtvélyesi László; www.pnsz.hu)

Villányi Vörösborfesztivál

A Villányi Vörösborfesztivál minden évben október első hétvégéjén kerül megrendezésre, amelyen ott a helyünk. Rendszerint a koradélutáni vonattal utazunk Villányba, és az utolsó járattal indulunk haza (ez sajnos már háromnegyed 8-kor elhagyja Villányt). Látogatásunk rövid időre szól csak, de kiválóan alkalmas a testi-lelki feltöltődésre.
Idén a szervezők a korábbiaknál nagyobb szabású rendezvényt raktak össze, át is helyezték a fesztivál központját a Baross Gábor utcára és a Diófás térre, ahol a villányi borvidék színe-java felvonult, többek között Gere Attila, Gere Zsolt és Tamás, Günzer Tamás, Günzer Zoltán, Vylyan Pincészet, Bock Pincészet, Sauska Pincészet, Matias Pincszet, és így tovább.
Mi minden évben a Baross utcai borsoron az egyik Pincészetben foglalunk helyet. Az elmúlt évben a Szende Pincészetet látogattuk meg, idén Maul Zsolt borász kisvendéglőjében, a sor elején találtunk magunknak helyet. Maul borait eddig még nem kóstoltuk. Először a Prémiumvörösboraiból kóstoltunk egy-egy decit. A LATOR 2006 finom, könnyed bor, ezzel szemben a TAURUS Cuvée Limited 2006 markánsabb íz-világú. Nálam egyértelműen ez utóbbi a nyerő. Pénztárcánk szűkössége okán ezután az olcsóbb kínálat felé fordultunk: egy deci erejéig a Rosé Cuvée 2008, a Chardonnay 2008, a Kékfrankos 2007 és a Portugieser 2008 nevű borokat ízleltük meg. Csalódást egyik nedű sem okozott, de be kell, hogy valljam különleges élményt egyik sem nyújtott nekem. A borok mellé egy sajttálat kértünk, amely fokhagymás oliva olajjal volt felöntve. Számomra ez a megállíthatatlan nassolás következményével járt. Későbbiekben még egy zsíros bödönt is rendeltünk az asztalunkhoz, és zsíros deszkát készítettünk magunknak. Többek között ennek is köszönhető, hogy a nap végén még a kellemes becsípettség érzése sem fogott el minket, amikor hazafelé zötykölődtünk a vonaton.
Az utcán mindeközben a Szüreti felvonulás lezajlott, a színpadon különféle előadók szórakoztatták a közönséget, és rengeteg fajta bor közül választhatott az ember. A Vylyan Pincészet kínálatát persze meg kellet kóstolnom, én egy Ördöggel jutalmaztam meg magam, majd a Sauska pincészet Portugieserjéből és a Matias Pincészet Pécsi Cirfandilijéből fogyasztottam. Persze az ember rengeteget otthagyhat egy ilyen rendezvényen a törvényes fizetőeszközből, így nem a prémiumborokból választottunk. A Gere Kopárjának decije például 1200 forint volt. Szívesen megkóstolnám egyszer, de borkedvelőként sem vagyok annyira fanatikus, hogy egy deci borért ennyi pénzt adjak.
A Sauska és a Matias Pincészet viszont a későbbiekben felfedezésre érdemes. Sauskáékról sokat még nem hallottam, csak névről ismerős, de az alap vörösbora figyelemreméltó volt. A Matias Pincészet Matyi Dezső tulajdona. Állítólag Pécsett, Villányban, Szekszárdon, Badacsonyban és Tokajon is vannak szőlőültetvényei. Céljuk, hogy különböző, jellegzetes borvidékekről magas színvonalú borokat állítsanak elő. Termékeiket a bor, könyvek és gasztronómia „szentháromságával” kívánják népszerűsíteni, ezért az Alexandra könyvesboltokban is terjesztésre kerülnek majd a borok. Az Alexandra hálózat nekem sosem volt szimpatikus, de ez a projektjük ígéretesnek hangzik.
Hazafele a vonaton erősen enyhe alkoholos befolyásoltság állapotában utaztunk haza, a szokásos tömegnyomor elmaradt. Elképzelhető, hogy egyre többen a Villányban töltött éjszakát választják, és emellett rengetegen érkeztek autóval a fesztiválra. Ezzel pedig csak egy bibi van, valakinek önmegtartoztatást kell tanúsítania, társaságunkban pedig mindenki szereti a bort, efféle áldozatra senki sem szívesen vállalkozik. Rövid volt a villányi kirándulás, maradtunk volna még, de ezúttal sem csalódtunk.

(képek: dr. Jeges-Varga Ferenc)